A kérdés apropóját az adta, hogy a nemrég újra látott Nyomorultak musical kapcsán eltöprengtem azon, mi motivál minket arra, hogy megnézzünk egy adott előadást? Vagy: miért pont AZT az előadást választjuk? Hírnév, ajánlások, korábbi tapasztalatok?
A Nyomorultaknál azt hiszem, a hírnevet kipipálhatjuk, az ajánlásokkal sem lehet baj, hiszen ez a kettő valamelyest össze is függ. A korábbi tapasztalat már nehezebb kérdés, bár személy szerint nálam nem, mert a regény elolvasása után 2016-ban már előzetes reményekkel érkeztem a Madách Színházba, hogy a történetet musical verzióban is átélhessem.
A regényt nagyon szerettem, sikerélmény és öröm volt olvasni. Ezek után nem meglepő, hogy nagy sikert aratott nálam a Nyomorultak musical verziója is. Ami már meglepőbb, hogy a regényben ellenszenves karakter, Éponine a színdarabban a kedvencemmé vált és talán a legkatartikusabb dalnak a Mariussal együtt énekelt egyszerű, de nagyszerű duettjét, a Néhány csepp esőt találtam. A nagyívű, felemelő dalok kedvelőjeként ez különösen meglepett. Itt a történet drámaisága és a jó színészi játék győzött a megszokott, kedvelt zenei stílus fölött.
Ha már zenei stílus, azt kell leírnom, hogy – elnézést minden rajongótól, de – a Nyomorultak zenéi közül csak néhányat találok igazán jónak, néhány zenei dallama inkább ellenérzést vált ki belőlem. Persze az erősebbnek vélt dalok ezt feledtetik és ez semmit nem von le a musical értékén, de ezt a darabot nem kifejezetten a zenéje miatt szeretem.
De akkor miért?
Erre akkor kaptam választ, amikor 2022. március 25-én újra beülhettem a Madách Színház nézőterére, hogy a közönségkívánatra színpadra állított darabot ismét megnézhessem. Elkezdődött az előadás, az izgalmas történetnek köszönhetóen a libabőr azonnal jelentkezett és képes voltam a kusza gondolataimat félretéve valóban a színházi élményre koncentrálni. Az első felvonás nagy részét végig könnyeztem, így a 2. felvonásra úgy éreztem, nem is jutott több könny az események előrehaladtával. Aztán – mivel közel ültem a színpadhoz az erkélyen – feltűnt, hogy a színészek mennyire átélik a cselekményeket. A színészek szeme úgy csillogott a könnyektől, hogy elhittem minden fájdalmukat és nem a színészt láttam bennük, hanem a karaktert, akiket megszemélyesítettek. Tóth Attilát mindenképpen ki kell emelnem, nagyszerűen alakította Jean Valjeant. A darab végén a katarzis visszacsalogatta a könnyeimet, olyannyira, hogy hálás voltam, hogy a színészek újra énekelni kezdték a Hallod-e a nép dalát című dalt és így a sírásom nem volt feltűnő. Csak azt sajnáltam, hogy nem tudtam rögtön bekapcsolódni a nézőkkel együtt a tapsolásba. Csodálatos finálé volt a maga egyszerűségében. Az utóbbi időszakban láttam sok igazán felemelő és nagyszabású finálét, amiket nagyon is szerettem. A Hallod-e a nép dalát viszont bármennyire is csodálatos induló, hiába fennkölt szövegű és zeneileg is csodálatosan megírt, mégsem a legnagyszabásúbb dal, amit ismerek.
Ebben a videóban 17 ország valaha volt Jean Valjeanja (köztük Vikidál Gyula) énekli el az előbb említett dalt. Érdemes meghallgatni és figyelmet szentelni a bevezető dalra és a végén egy szintén híres dal reprízére (Egy nap még). Ezek remek példák arra a zenei stílusra, ami miatt akkor is nagyon szeretem ezt a musicalt, ha nem ez rejti a legtöbb kedvencem.
A Nyomorultak musical nekem tehát azt jelzi, hogy ha valami jó, akkor nem kellenek legek. Nem kell, hogy mindenben tökéletes legyen. Elég, ha van benne 3-4 olyan dal, amire azt mondom, hogy a musical irodalom legnagyobb dalai közé sorolható. Az, hogy milyen hatást vált ki belőlem éppen, az úgyis számos egyéb tényezőtől függ (pl. milyen a közönség, milyen napja van a színészeknek).
Színházi világnap
1961 óta március 27-én ünneplik a színházi világnapot. Ezen alkalomból létrehoztam egy mindössze két kérdésből álló kérdőívet, melynek eredményeit később itt a blogomon is megosztom majd. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki megosztja velem a színházhoz kapcsolt asszociációit, élményeit!
https://online-kerdoiv.com/index/q/h/b6133b592ceca7a12457ea14e3886b1d