Jekyll és Hyde, avagy egy világhírő Broadway musical óriási sikere az Operettszínházban

Régóta tudtam: “Eljött az óra!”, de hogy mire, hogy miért is éneklik ezt, arra csak április 3-án este jöttem rá, amikor megnéztem a darab 3. bemutatóját Sándor Péter főszereplésével.

Nem volt véletlen, hogy ezt az előadást választottam, hiszen Sándor Péter azóta vált egyik nagy kedvencemmé, mióta láttam 2019 decemberében a Titanic musicalben Veszprémben. Erre még később visszautalok, de most rá is térnék az élménybeszámolóra.

Amikor még csak ismerkedtem a színház világával, úgy 10 évvel ezelőtt hallottam először erről a címről: Jekyll és Hyde, amikor az Eljött az óra/This is the moment c. dalt gyakran hallgattam az előadásból. A plakátot látva azt hittem, hogy két különböző emberről van szó és ez egészen néhány héttel ezelőttig nem is tisztázódott bennem. Sokáig gondolkodtam, vajon nekem való-e ez a darab. Az előadás szinopszisának végén ezt írják az előadásról: “Legfőbb kérdése az, hogy bemerészkedhet-e az ember és az emberi tudomány Isten felségterületére.” Gondoltam magamban, az lehet, hogy ez a fő kérdése, azonban nekem nem kell megnéznem az előadást ahhoz, hogy erre válaszolni tudjak. Igaz, ez a mondat önmagában is sejteti a választ és csak azért, mert tudom, hogy mit várok egy előadástól, nem fogom kihagyni.

Mit vártam? Tudván, hogy ez egy világhírű sikermusical, azt vártam, hogy minden értelemben lenyűgöz majd. A zene, a látvány, a színészi teljesítmény szempontjából is. Sajnos egy kicsit csalódnom kellett, mert az egyetlen, amivel a fentiek közül igazán elégedett voltam, az a színészek teljesítménye. Mind hangilag, mind prózailag remekül szerepeltek. Sándor Péter félelmetes tehetsége félelmetessé tette Mr. Hyde alakítását is. Láttam már Kukorica Jancsiként egy mesei történetet elmesélő magyar tájon, Enjolrasként a francia forradalom karizmatikus vezető egyéniségeként, a Titanic fűtőjeként egy határozott, szenvedélyes karaktert megtestesítve, most pedig Dr. Jekyllként és egyben Mr. Hydeként is bizonyíthatott. Amíg Dr. Jekyllt játszotta, vissza-visszaköszöntek számomra azok a szerepek, amikben korábban láttam. Amikor viszont Mr. Hyde-dá alakult át, azt olyan valósághűen tette, hogy érezhetően elképedt a közönség minden tagja. Borzongató volt, különösen az előadás végéhez közeledve az egyik dala, amit előadni valószínűleg a musicalirodalom egyik legnagyobb kihívásának tekintenek, de pont ezért hatalmas felelősség és egyben ajándék egy ilyen karakter szerepét megkapni. A lenyűgöző teljesítményt a nézők is igencsak értékelték.

Az előző bekezdésben jeleztem, hogy zeneileg nem fogott meg az előadás. Ez sajnos tényleg igaz, mert bár van benne 2-3 olyan dal, ami nagyon tetszett, nem éreztem azt az elsöprő zenei ívet, amikhez már hozzászoktam a musicaleknél. Egy-egy dalt meghallva aha-élmény lépett fel katarzisélmény helyett, amikor konstatáltam, hogy ezeket a dalokat már ismertem, csak eddig nem tudtam azokat előadáshoz kötni.

Emma Carew szerepében Fekete-Kovács Veronikát, Lucy Harris szerepében pedig Nádasi Veronikát láthatta a közönség, mindketten remekül játszottak és énekeltek, engem különösen közös duettjük fogott meg.

A Jekyll apját játszó Jantyik Csabát szintén kiemelném, aki bár talán a legkevesebb időt töltötte a színpadon, az a nagyszerű színészi játékának és a helyzet tragikumának köszönhetően megrázóan hatásos volt.

Hogy megbántam-e, hogy megnéztem? Egyáltalán nem. A hangulat végig nagyon jó volt. Érezhető volt a kollektív pezsgés, amit Emile Durkheim fogalmazott meg olyan jól, ami a színházi nézőtérre is találóan kivetíthető. Hatalmas vastaps kísérte az egész előadást, nemcsak a tapsrendet. Több nagyszerű előadást láttam az utóbbi hetekben, ahol pontosan ezt a hangulatot és lelkesedést hiányoltam a nézőtérről, ezért bár most nem értettem mindig a folyamatos szűnni nem akaró taps okát, lelkesen és boldogan tapsoltam én is, az előadás végén pedig csatlakoztam azokhoz, akik állótapssal köszönték meg a színészek nagyszerű munkáját.

Véleményem szerint a színház Musical Együttese is kiemelkedően szerepelt, az előadás közben elgondolkodtam, hogy őket olyan könnyű háttérbe szorítani, miközben olyan sokszor játszanak ők is szerepet az események előrehaladásában remek ének-és tánctudásukkal.

Nem ez volt életem legjobb színházi élménye. Nem értem, hogy ezt az előadást miért övezi ilyen szintű világhírnév, szemben mondjuk a Titanic musicallel, amiről még akkor is alig lehetett hallani itthon, amikor repertoáron volt, de főleg nem lehetett világsiker címszóval becsalogatni a nézőket, mert bár több országban játszották már, nem vált világhírűvé, nem övezi az a figyelem, ami például a Nyomorultak szó hallatán egyaránt keletkezik a kulturális programok terén otthonosan mozgók és a színházba ritkábban járó nézők fejében.

A Jekyll és Hyde előadás élményét ronthatta számomra, hogy az első felvonás cselekményét unalmasnak találtam. A 2. felvonás már izgalmasabb volt, néhányszor libabőröztető és borzongató, de egyik felvonás sem ragadt magával, nem éreztem azt, hogy belefeledkezem a darabba, nem kötötte le a figyelmem olyan módon, ahogy vártam volna. Ennek ellenére ajánlom azoknak a felnőtteknek, akik szeretik a thriller és/vagy a musical műfaját, akik kíváncsiak Magyarország egyik legmeghatározóbb zenei színházának tehetséges művészeire, akik régóta várják, hogy műsorra tűzzék ezt az előadást, illetve azoknak, akik még sosem hallottak róla, de kíváncsivá váltak.

 

Kiemelt kép: Mahunka Balázs fotója alapján készült tollrajzom Sándor Péterről (Jekyll és Hyde)

“Jekyll és Hyde, avagy egy világhírő Broadway musical óriási sikere az Operettszínházban” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szerintem van amikor bölcsebb ha csendben marad az ember. Több szinten probléma van ezzel az írással. Az első ez a darab kb. csak slágerekből, Wildhorn hatalmas erősége, hogy faltól falig tud ilyen dalokat írni, és erről Lilla beszélt, ha ebből 2-3 más musicalben van az már tuti siker, és ez így van. Az külön vicc kategória, hogy ezt a Titanichoz hasonlítod. Titanic egy nagyon jó előadás volt, de pont az a darab, ahol 3 olyan dal nincsen, mint itt. Pedig jó dalok vannak benne. De az nem egy kihívás egy Sándor Petinek, egy jó fiút hozott, aki szimpatikus, de ez a legnagyobb musical szerep, két teljesen ellentétes karaktert eljátszani, ez nagyon nagy kihívás, Peti zseniális volt, de Hyde-ja nem volt 100%-os hangban, bár azt nagyon nehéz, végig azt a nagyon mély hangot. Te még most is ismerkedsz a színházzal. Ez a Jekyll és Hyde nem egy akciófilm, egyáltalán nem volt unalmas az első felvonás, és jellemző, hogy a második felvonás erősebb. A darab felépítése abszolút tökéletes. A szereplők bemutatása. Mondjuk számomra az nem volt tiszta, hogy Jekyllnek honnan jön az az ötlete, hogy magán kellene kisérleteznie. Ez szinte végig libabőr volt, a kezemen is éreztem, amiben fizikai fájdalom volt, annyit tapsoltam. Látvány szerintem abszolút meg volt, illetve a zene alapból hátborzongató. Párbaj után mondjuk elég sokáig nem történt semmi. Azon lehetne változtatni. De hár Nyomorultak szóba került, ott meg pont az a probléma, hogy sokszor nem hagynak szünetet a jelenetek között, és ott végig énekelnek kb., ezt amúgy más nézőtől is hallottam, pedig az a darab a TOP1, most 14* láttam, összesen 40* kb. Az tetszik, hogy ezt felnőtteknek ajánlod. 18 karika az jogos, bár láttam kamasz lányokat is az előadáson, bár ezzel nincs is gond, 15-16 éves kortól is nézhető szerintem,ha valaki szereti ezt a műfajt. Összeségében abszolút érthető miért akkora siker a Jekyll és Hyde musical, nem csak slágerek, maga a téma is olyan, ami nagyon jó. Örülök, hogy Algernont szóbahoztad, mert ez nekem is eszembe jutott, bár annyi különbség van, hogy itt Jekyll téved, hisz az apját nem a gonosz szállta, csak akkor még nem ismerték ezt a betegséget. Bár hozzátenném, hogy a 19.században a várható életév az sokkal alacsonyabb volt, így aki eljutott az időskorig, az már efelett volt. Az is egy érdekes dolog, hogy szerelmes volt, de még is eldobta azt a kisérlet miatt. Egy dologban egyetértek veled, hogy vannak előadások amik nagyon jók és még sem kapják meg azt az elismerést, de vannak meglepetések. Nyomorultak előadásain rendre felálltam, de több előadás állótapsos volt, ami meglepett, bár volt olyan blokk korábban, ahol két állótapsos Miller Zolis előadást láttam.

    Válasz
    • Köszönöm a hozzászólásod!
      Annyit megjegyeznék, hogy szerintem nem vicc kategória, ha egy előadást szubjektív (!) módon az egyik kedvenc előadásomhoz hasonlítok, még akkor sem, ha neked azok a dalok kevésbé tetszettek a Jekyll és Hyde dalainál. A Titanic musicalben néhány zenét mintha az én ízlésem szerint írt volna meg a szerző, ráadásul a rendezése is nagyon tetszett. Nem látom a problémát abban, hogy már csak ezért is számomra az az előadás a top előadások között van. Neked a Jekyll és Hyde dalai tetszettek nagyon, nekem ezek. Erről pedig kár is lenne vitatkozni, mert teljesen természetes, hogy nem ugyanúgy látjuk/halljuk. Nem vagyok színházi kritikus és nem is állítottam, hogy amit leírok, bárkinek is készpénznek kellene vennie. Egyszerű néző vagyok, aki élményekért jár színházba. Ez a honlap pedig, ahogyan a neve is mutatja, lehetőséget ad arra, hogy megosszuk ezeket anélkül, hogy egyet kellene értenünk egymással. 🙂
      Eszter

      Válasz

Szólj hozzá!