Izgalmas történet elevenedik meg a Budapesti Operettszínház színpadán. Egy történet, amelyben a boldogság megtalálása üres ábránddá válik, a holt remény a keserűséggel pedig fájdalmas bosszúért kiált. Ez a Monte Cristo grófja.
Szereplők
2023. szeptember 21-én, éppen a Magyar Dráma Napján volt szerencsém az előadást látni. Aznap debütált az előadásban nagy sikerrel Serbán Attila. Bár az elmúlt évben már láthattam őt a Kőszívű musicalben, Dumas karakterében sokkal erőteljesebben láttam azt a Serbán Attilát megmutatkozni, akit sok évvel ezelőtt kisiskolásként a YouTube-ot hallgatva reméltem, hogy egyszer élőben is megcsodálhatok. Ezt végre most igazán megtehettem. A mindig visszatérő, fülbemászó zenei téma Attila különleges hangjával teremtette meg az előadás atmoszféráját.
Ha pedig a hangoknál tartunk: Szomor Györgyé az első pilanattól fogva libabőrössé tett, ahogy pedig egyre fejlődött tovább a karaktere, és egyre nagyívűbb dalai következtek, egyre nőtt a színész iránti csodálatom is. Tökéletes Edmond Dantes volt. Érezni lehetett, hogy ez a darab igazán az övé. De nemcsak azért, mert ő szerezte a zenét, hanem a főszerep kiemelkedő megformálásáért is.
A fiatal Edmondot alakító Kocsis Dénes is a tőle megszokott színvonalon játszott. A még ártatlan, kissé naiv fiatal fiú szerepe tökéletes kontrasztot alkotott az idős fogoly életunt, reményvesztett és bosszúval teli karakterével.
Nem szabad megfeledkeznem a Mercedest alakító Füredi Nikolettről sem, aki minden alkalommal elbűvöli a közönséget tiszta hangjával. A zenés színház megkerülhetetlen, kiemelkedően tehetséges alakja ő.
Bálint Ádám színészi karakteréhez remekül illik az ellenszenves Fernand megformálása. Az előadás végéhez közeledve mégis valamennyire szánni való férfi képét mutatja be számomra. A büntetést viszont jogosnak ítéli a néző. Vajon ma is vannak, akik a szerelemre hivatkozva képesek feladni lelkiismeretüket és a következményeket figyelmen kívül hagyva árulóvá válnak?
A további szereplők közül Peller Annát emelném ki, aki Pacalioként számomra olyannyira új karakterben mutatkozott be, hogy a szereposztás elolvasásáig fel sem ismertem. Monte Cristo grófjának egyik segítőjeként teremtett vidám hangulatot ezzel megbontva a darab komolyságát.
Zene
Szomor György csodálatos zenét alkotott az előadáshoz, a dalszövegei is mélyrehatóak. Alig várom, hogy visszahallgathassak egy-egy dalt, de azt is meg kell említenem, hogy néhány dal számomra felejthető volt. Ez persze nem von le a musical értékéből, a véleményem csupán a személyes zenei ízlésemet tükrözi.
Díszlet, jelmez:
Túri Erzsébet díszlettervező és Füzér Anni jelmeztervező munkája csodálatos összhangban volt egymással. Azt is gondolhatnám, hogy a díszlet és a jelmez egy alkotó tervei által elevenedett meg. Kifejezetten tetszett az előadás szín-és látványvilága.
Az Alexander Dumas regénye alapján készült musical szövegkönyvét Pozsgai Zsolt írta, az előadás rendezője és egyben koreográfusa pedig Vincze Balázs. Természetesen az igen sikeres előadáshoz még sokkal több ember hozzáértő munkájára van szükség, így a napi szereposztást és az alkotógárdát alább olvashatjátok:

A Monte Cristo grófja musical úgy vélem, meghatározó darabja lesz az Operettszínház 2023/2024-es évadjának is. Számomra nem járt az előadás könnyekig hatódó, katartikus pillanatokkal, de annál többször okozott drámai csendeket a nézőtéren, ahol feszült figyelemmel kísértük a történet előmenetelét, miközben sorra élvezhettük a csodálatosan előadott dalokat és a remek látványvilágot is.
Kiemelt fotó: Juhász Éva (Budapesti Operettszínház Facebook oldala)
Hasonló tartalmakért kattints a követés gombra!