“Szép város Kolozsvár” – Marica grófnő a Budapesti Operettszínházban

A 2023-as színházi évadot nem a kedvenc műfajommal kezdtem meg, de ez is kellemes szórakozást nyújtott. Kálmán Imre egyik híres operettjét, a Marica grófnőt néztem meg a Budapesti Operettszínházban.  

A rövid összefoglalóm rögtön azzal kezdeném, ami nem tetszett az előadásban. Ez pedig az angyalszárnyat viselő balerinák erőltetett módon történő beillesztése az előadásba. Nem számít, mi történik éppen a jelenetben, a néző folyton találkozhat velük. Akár a háttérben figyelnek sejtelmesen, vagy éppen az írandó levél tartójaként gesztikulálnak drámaian, de valahogy mindenképpen megjelennek a színpadon a fehér és fekete szárnyakat viselő alakok. A táncművészek érdemeit persze ezzel nem szeretném vitatni, de számomra már olyan idegesítő a sokadik Bozsik Yvette rendezést látni úgy, hogy a giccses szárnyakon való bosszúság csak elvonja a figyelmem a darab fontos történéseiről. Lehet, hogy védjegynek szánta, de számomra annak nagyon negatívvá vált.

Na de akkor miért tetszett mégis a darab? 
A rendezésben vannak azért olyan elemek is, amiket nagyon pozitívan tudtam értékelni. A nézőket nevetésre késztető helyzetkomikumok és áthallások a Csárdáskirálynő operetthez hasonlóan emlékezetesek számomra. Mindkét darab nagyon szerethetővé válik ezáltal. Na és persze főleg akkor, ha a színészek ezen csak erősítenek. Ma délután is így történt.

Lukács Anita Marica grófnőként és Vadász Zsolt Tasziló grófként együtt remekül mutatták be a félreértéseken alapuló szerelmesek kapcsolatát. 
Kedvenc karaktereim egyike Moritz herceg volt, akit Faragó András alakított. Sokszor tett róla, hogy a nézők megmozgassák nevető izmaikat.
Ma rájöttem, hogy bár a zenei stílusával engem az operett műfaja továbbra sem tud megnyerni, de van benne valami, vagy inkább valaki, aki számomra is érdekeltté teszi az operettek megtekintését. Táncoskomikus nélkül számomra nem lenne ennyire élvezetes az operett. Ebben a szerepkörben Laki Pétert láthattuk az előadásban. A grófnő előtti bemutatkozása Báró Zsupán Kálmánként egyszerűen szenzációs volt, azt hiszem a legerősebb jelenetek egyike az előadásban. Laki Péter annyira természetesen adta elő a poénokat, hogy azt éreztem, nem a szövegkönyvet mondja fel, hanem mintha épp most találta volna ki ezeket, mintha valóban egyenlő lenne a karakterével.
Nagyon vártam már, mikor bukkan fel végre az előadásban Oszvald Marika. A művésznő Cecília hercegnő szerepében érkezett, de királynőként uralta a színpadot, a közönség szeretetét már a felbukkanásának első pillanatában kiváltotta, és gondoskodott róla, hogy ne maradjanak elvarratlan szálak a történetben. 

A Marica grófnő tehát az angyalszárny-mánia ellenére is színvonalas előadás. Ha valakiben él egy régi, klasszikus kedvenc változat az előadásról, annak talán okozhat csalódást, de én úgy tapasztaltam, hogy a most látható operett is elnyerte a közönség tetszését.

Ha kíváncsi vagy még több színházi élménybeszámolóra és egyéb kulturális témákra is, kattints az oldal követése gombra! 🙂

Szólj hozzá!